Melyek azok a ló betegségek, amelyek előfordulnak Magyarországon, és vakcinázással, azaz védőoltásokkal megelőzhetőek? Milyen tünetekkel járnak ezek a betegségek? Hogyan, hányszor oltassuk a lovat? Mikor kell féreghajtani a lovakat, és hányszor?
Lovak esetében általában tetanusz, lóinfluenza, herpeszvírus és veszettség ellen védekezünk vakcinákkal.
A lóinfluenza, akárcsak az embereknél, légzőszervi tüneteket okoz, és nagyon ragályos betegség. Főleg a fiatalabb lovak fogékonyak. Ritkán halálos, viszont a súlyos tünetek miatt a ló teljesítménye nagymértékben csökken, és ahol több lovat is tartanak, ott az egész lóállomány nagy valószínűséggel megfertőződhet.
A tetanuszt sérülések, szúrt sebek, harapások által kaphatják el lovaink. Ritka kivételtől eltekintve halálos lefolyású, nagyon nehezen, csakis kórházi körülmények között, és rendkívül kis sikerrel kezelhető. Arról nem is beszélve, hogy egy tetanuszos ló kezelése függetlenül a kezelés eredményességétől csillagászati összegekre rúghat.
A lóinfluenza és tetanusz elleni oltásokat három hónapos kortól adjuk a csikóknak, két hónapon belül ismételjük, majd évente egyszer oltunk emlékeztetésként. Tetanusz és lóinfluenza elleni kombinált oltások is léteznek, amelyek együttes oltása időt és pénzt takaríthat meg. Figyelem, versenylovak esetében a lóinfluenza elleni védőoltás beadatása félévente kötelező, aminek megtörténtét a verseny helyszínén hatósági állatorvos ellenőrzi, és csakis az oltás érvényessége esetén vehet részt a ló az adott versenyen!
A herpeszvírus elleni védőoltás elsősorban a kancák herpeszvírus okozta vetélésének, és a herpeszvírus okozta gerincvelő bénulás megelőzését szolgálja. Az első oltást a fedeztetés előtt kell beadatni, két hónappal később megismételni, majd 6 havonta rendszeresen ismételni. Ettől függetlenül, ha a kanca vemhesül, akkor vemhessége alatt két alkalommal (a 4-5-ik és a 7-8-ik hónapban) újfent be kell oltatni, hogy hatásos legyen a vakcina.
A nyugat nílusi láz – amely betegség viszonylag ritka, de mégsem jelentőségtelen Magyarországon – egy szúnyogok által terjesztett kór. Ez a betegség is idegrendszeri tünetekben nyilvánul meg – lázat, remegést, az izmok merevségét okozza, és olykor halálos lefolyású. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a betegséget átvészelő lovak mintegy fele sohasem gyógyul meg igazán, a betegség tünetei életük végéig elkísérhetik őket, így használati értékük jelentősen csökken. A nyugat nílusi láz is megelőzhető védőoltással. Az alapimmunizáláshoz kétszer kell oltani a lovakat egy hónapos különbséggel, majd évente egyszer, a szúnyogszezon előtt ismételni a vakcinázást.
A lovak veszettsége és a veszettség elleni oltása megegyeznek a kutyák, macskák veszettség oltásával. Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a veszettség ugyan ritka betegség Magyarországon, de előfordulásával mindig számolni kell. A veszettségben megbetegedett ló biztosan elpusztul, és életveszélyt jelent a többi állatra és az emberre is. Éppen ezért, nem érdemes kihagyni az egyszerű és olcsó megelőzés lehetőségét, amelyet a lovak veszettség elleni védőoltása jelent.
A lovak belső parazitái, tehát a „lóférgek” ellen évente minimum kétszer (június-július, november-december hónapokban) kell védekezni féreghajtó készítményekkel. Féreghajtó készítmények lovak részére kaphatók paszták és ízesített tabletták formájában. Arra ügyelni kell, hogy télen olyan féreghajtó szert kapjanak, amely hatásos a gyomorbagócs ellen is!
Dr. Mérő állatorvosi ellátás háznál és állatorvosi ügyelet Tatabánya, Tata, Komárom és Oroszlány környékén – lovak részére is!