Egy BORZ-asztó, izzasztó eset

Egyik reggel megcsörrent a telefonom. Aggódó hangon közölte velem a kutyatulajdonos, hogy 14 éves német juhászkutyáját sérülten találta a kertjében reggel. Kimentem hát a helyszínre, amely egy kisebb hétvégi ház volt, a baji szőlőkben. Berci – mert így hívták a szóban forgó pacienst erőtlenül feküdt, és nem tudott felállni. Közelebbről megnézve horrorfilmbe illő képet láttam…

A kutya hasa alja, pontosabban a hímvessző tájéka le volt szakadva a helyéről, és némi zsírszövettel együtt csak úgy lifegett. A kutya mindkét mellső lába össze volt harapdálva, be volt dagadva, vérzett, és a bal könyökizület mélyen szét volt harapva. Először a szomszédok pitbulljára esett a gyanú, de később kiderült, hogy azok meg vannak kötve, és rajtuk semmiféle serülés, marakodás nyomai nem voltak, így felmerült, hogy a kertbe időnként csoportosan bejáró borzokkal hadakozhatott Berci az éjjel, és azok okozták ezeket a súlyos sérüléseket. Hallottam már korábban, hogy a borzok nem tréfálnak, ha harcról van szó, de ilyet még elképzelni se tudtam…

20140310676

A letépett pénisz területe

20140310678

A szétharapott könyök

 

 

 

 

 

 

A kutya a helyszínen kapott kétféle fájdalomcsillapítót, antibiotikumot, majd beszállítottuk a rendelőmbe, ahol alaposabb ellátásba fogtunk.

sebellátás

műtétre előkészítve

Először is, Berci általános állapotát vizsgáltam meg. Kiderült, hogy a kutya sérülései ellenére igen erős szervezettel van megáldva. Hőmérséklete normális volt, légzése, szívverése kielégítő, komolyabb vérveszteséget nem szenvedett. Óriási szerencséjére, noha a pénisz le volt szakadva, a húgycső és  a pénisz teste nem sérült, ezért úgy találtam, hogy a kutya jó eséllyel szövődmények nélkül gyógyulhat. Így hát úgy döntöttem, hogy egy sebellátásra és varrásra irányuló műtétet biztonságosan el lehet rajta végezni. Kapott egy vénakanült, majd kb 300 ml infúzió lefolyása után műtéti altatásban részesült, és megkezdődött az operáció.

20140310682

dréncső behelyezése a sérült területen

A szőrtelenítés és a sérült terület környékének fertőtlenítése után a roncsolódott, elhalt szöveteket távolítottam el, majd a leszakadt bőrt és bőr alatti kötőszövet mélyebb részeit hozzávarrtam az ép hasfalhoz. Ezután a kutya kapott egy ún. dréncsövet, amely azt a célt szolgálja, hogy a sebek összevarrása után is el tudjon távozni a genny és a sebnedvek, valamit át lehessen fertőtleníteni és mosni a sérült, de már összevarrt területeket. A dréncső beültetése után hosszadalmas (mintegy 2 órás) aprólékos sebvarrás következett. 3 rétegben lett összevarrva Berci lágyéka, és a könyöke. A sebvarrás után a műtéti seb újra le lett fertőtlenítve. Egy tetanusz elleni injekcióval készen is voltunk.

20140310686

műtét utáni állapot

20140312687

a műtét után egy héttel

 

 

 

 

 

 

Bercit másnap meglátogattam. A kutya, legnagyobb reményeimet is felülmúlva – jó étvággyal evett, noha kicsit lázas volt, de már talpra is tudott állni. A sebek nem nyíltak meg, és szépen hagyta gazdájának, hogy naponta kétszer átöblögesse a dréncsövön keresztül.
Egy hét múlva Berci a saját lábán jött be a rendelőbe. Könyöke begyógyult, alig bicegett. A hasalján lévő förtelmes sérülésből csak egy vékony, még kicsit nedvedző heg maradt, ami további 1 héttel később szinte teljesen begyógyult.

 Ez szerencsére egy borz-asztó, de jól végződött  eset volt.

borz

Borz – keményebb a pitbullnál

Dr. Mérő – állatorvosi rendelő és állatorvosi ellátás háznál Tata, Tatabánya, Oroszlány és Komárom környékén. Állatorvosi ügyelet 0-24